Mányák Péter: Vágtázó Halottkémek – Egy magasabb szintű létezés hangjai  

(Mányák Péter, művésznevén Peter D. Maniak, 48 éves, zenekarvezető, frontember, szervező és szövegíró. 1992 óta zenél aktívan. Fontosabb zenekarai: Carbon Cage (1995-1998), Neochrome (1999-2007), 2008 óta pedig az Angerseed. Közel 500 koncert és jó pár hangzóanyag van mögötte, az élete a zene és a művészetek.

Ahogy a zenekarnak megírta: „A Vágtázó Halottkémekkel 1981-ben, 5 éves koromban találkoztam először a Sebők János-féle 1981-es Rock Évkönyvben, 1988-ban pedig már hallottam is az első VHK nagylemezt. Azóta nevezném magam rajongónak, a zenekar rám gyakorolt hatása az írásomból elég egyértelműen le fog képződni.

Ezt az írást egy egyetemi jegyszerző feladat részeként készítettem, a ‘Médiaszövegek elemzése’ tárgy elemzési szempontjai szerint.”) 

1.      Előszó

Egészen kicsi gyerekkorom óta a zenének és az ehhez kapcsolódó művészeti ágaknak élek. Zenében nőttem fel és mindig is a zene vett körül, szüleim és ismerőseim révén is. Nem csoda, hogy azonnal rákaptam, főleg, hogy egy eléggé kieső helyen éltem szüleimmel, ráadásul egyedüli gyerek voltam, és már 4-5 éves koromtól a zene jelentette nekem a világot. Már ekkor tudtam, hogy zenész leszek, amit 16 éves koromtól kezdve szigorúan ’be is tartok’, hiszen közel 33 éve zenélek és élek a színpadokon. Nagyon hosszú lenne kifejteni, hogy mennyire mélyen merültem bele a zene világába, sok száz, sokszor egymással ellentétesnek tűnő műfajba mélyedtem bele igen mélyen, de ez egy másik írás témája lehetne. A ’kiválasztott’ műfajom végül a Death Metal lett, ezt játszom szünet nélkül 1992 óta. 

A Vágtázó Halottkémek közelről sem Death Metal, bár – mint minden zenében – vannak rokoni elemek a műfajuk és az általam művelt műfaj között. A VHK érdekes módon nem tartozik a leghallgatottabb favoritjaim közé, de amilyen hatást gyakoroltak rám a teljes művészetükkel, az alapján igencsak elől foglalnak helyet a szívemben és a képzeletbeli listámon, ezért is döntöttem mellettük, amikor témát választottam.

2.      A Vágtázó Halottkémek, mint jelenség – a kezdetek és a fejlődés

A Vágtázó Halottkémek (innentől VHK) még a 70-es évek közepén alakult olyan budapesti, nyitott, lelkes és éhes egyetemista fiatalokból, akik valami igazán újra és másra vágytak, és az akkori nagy rockzenei pezsgésbe egy új színt akartak varázsolni. Ekkor még nem is sejtették, hogy nemcsak Magyarország viszonylatában, de az egész világot tekintve is valami egészen új és egyedülálló dolog fog ebből kisülni. A kezdeti, felállásbeli és zeneileg is zűrzavaros időszak, illetve útkeresési fázis után kezdett letisztulni a kép, bár ekkor a szaksajtó még elintézte a punk, vagy rock, vagy punk-rock jelzőkkel a zenekart – valóban merítettek mindkét műfajból, de ez még csak egy nagyon-nagyon leegyszerűsített megközelítése volt a valódi műfaji besorolásuknak. Már ha be lehet őket sorolni egyáltalán bárhova…

Egy több ezer oldalas könyv sem lenne elég a bandában bekövetkezett változások és a zenei fejlődés megfelelő bemutatására, így néhány évet átugorva – amikor is botránybanda hírében is álltak sokszor – az újhullámos jelzőt ragasztották rájuk, de a VHK már ekkor is egészen más volt. A lendületes, sodró, nagyon sokszor improvizatív alapokra helyezett zene egyre erőteljesebben vált egyedivé, merített szinte minden kortárs zenei műfajból, de közben a népzenei és folklór műfajok felé is nyitott, akárcsak a szövegvilág. Nehéz leírni ezt a folyamatot, de a VHK egyre inkább transzcendentálissá vált, melyben a régi, ősmagyar sámánisztikus zenei világ és az elvontabb, mélyebb lelki rétegeket leképező szövegi tartalom elkezdett egymásra találni, létrehozva ezzel egy egészen elképesztő, speciális elegyet, melyre talán azóta sem találtak megfelelő jelzőt.

A banda 2001-ben felfüggesztette a működését és csak 2009-ben alakultak újra, de mivel közben Attila két formációt is létrehozott – Vágtázó Csodaszarvas és Vágtázó Életerő –, így szinte folyamatosnak tekinthető az anyazenekar működése is, mivel mindkét formáció a VHK szellemi örökségét és szellemiségét képviselték, természetesen a régi klasszikus dalokat is a repertoárban tartva.

3.      A VHK szellemi attitűdje és ideológiája

A zenekar ideológiai alapja és egyben agytrösztje, Grandpierre Attila a világ egyik nagybecsű, elismert fizikusa és csillagásza (a Nappal kapcsolatos elméletei világszerte elismertek), valamint ismert író, kinek páratlan jelleme, gondolatai, szövegei és írásai megalapozták azt, hogy a VHK egy globálisan ismert és elismert, egyéni és egyedi kultusszá válhasson. Attila a már akkor is haldokló materiális világ haldokló lelkeit akarta megszólítani, felébreszteni őket a tetszhalott állapotból és a régi világ egykor létező, azóta letűnt energiái és mozgatórugói felé irányítani, terelni őket. Megmutatni, hogy igenis létezik a létezés egy magasabbszintje, melyet a nyugati világ teljesen kiölni készül belőlünk… 

Azóta persze a jelenség még aggasztóbbá vált, de már akkor is komolyan látszódtak ennek a jelei. A zenekar neve is erre utal, a banda magára halottkémekként tekint, akik más eszmékkel, ideológiákkal és erőkkel felvértezve vágtatnak előre és igyekeznek a tetszhalott, azaz a szellemileg eltespedt és elbutult, elkényelmesedett emberek szemét felnyitni, valamint egy másik utat mutatni nekik. Azóta is ez a célkitűzésük és rengeteg esetben sikeresen mutattak már alternatívát nagyon sok léleknek.

A hosszú hányattatás után – amikor már mind itthon, mind külföldön kultusz zenekarként hivatkoztak rájuk – 1988-ban végre megjelenhetett a banda első lemeze egy külföldi és egy magyar kiadó közös kiadásában. Az 5 dalos album a ’Halál móreste tanítása’ címet kapta és máris egy tökéletes leképződését nyújtotta át a banda addigi létezésének. A lemez címe, a borító, a dalok, mind-mind már kristálytisztán mutatták meg a VHK erejét, küldetését, céljait és hatalmát.

4.      Ki vele, az Istenért! – azaz aminek már nagyon ki kellett jönnie…

Rá is térnék elemzésem fő tárgyára, a szóban forgó album első dalára, melynek címe: ’Ki vele az Istenért!’

Már maga a dal címe is esszenciális, utal arra is, hogy a VHK közel 10 évnyi létezés után végre kiadhatja magából azt, ami benne van, ami felgyülemlett bennük, azaz legalábbis ízelítőt mutathattak a jövendő erődemonstrációból, illetve utal a lényegi mondanivalójuk és koncepciójuk fő témájára is. Jelesül arra, hogy ki kell/ki kéne adnunk magunkból mindent, ami bennünk van és vissza kellene ezt kapnunk pozitív, eleddig talán ismeretlen energiák formájában.

A dal egy igazi, elsőre furcsa kakofóniával indul, hogy aztán egy sokat sejtető ’meghökkenő ’ hanggal – egyfajta feleszméléssel a tetszhalálból – meginduljon a VHK örvénylő, mindent magába olvasztó zenei folyama, mely elsőre igen zajosnak és rendszertelennek tűnhet, pedig nagyon is rendszerezett.

A dal azonnal maga alá gyűri a hallgatót, szinte látjuk magunk előtt a halottkémek vágtázását, halljuk a diadaluk mámorát (melyet a borító még jobban alátámaszt), és már ebbe az egy tételbe bele van sűrítve minden, amiért a VHK-t szeretni lehet, és amiről szól a banda evilági küldetése. Valóban nehéz ezt szavakkal megfogalmazni, a nem kellően nyitott, vagy éppen türelmetlen, azonnali hatást váró elmék nem sokáig tudnak küszködni vele, ugyanis igen nehéz hallgatnivaló, idő kell neki, mint minden értékes művészetnek. De ha türelmes az ember, egy egészen új dimenziót nyílhat meg számára a lemez és a zenekar által, mely már az egész életén (és azon túl is) el fogja kísérni a befogadót.

5.      Egy másik dimenzió

Ehhez a zenéhez hangulat és speciális tudatállapot kell – egyébként meglehetősen rövid, mármint az átlag VHK szerzeményekhez képest. A megfelelő rezgéssel és receptorokkal rendelkező hallgató azonnal érezheti, hogy ez itt valami egészen más, mint ami eddig volt, valóban mintha egy új szellemi és éteri csakra nyílna meg, amin keresztül végre kijöhet minden, ami eddig rejtve volt előlünk, avagy éppen bennünk. Hihetetlen, hogy már a legelső lemezzel is tökéletesen leképződött a zenekar feladatvállalásának sikeressége, azaz, hogy egy egészen más zenei és gondolati világ által nyisson meg újabb dimenziókat, a mit sem sejtő, vagy az erre éppen kiéhezett hallgatók előtt.

Márpedig ilyen műértő hallgató rengeteg volt, hiszen a lemez végleg magasra emelte a zászlót, melyen a VHK neve állt és Underground körökben már a legelső albummal is világhírnevet sikerült szerezni. Nem véletlen, hogy még Amerikában is megjelent a lemez az Alternative Tentacles gondozásában, mely nem más, mint a néhai Dead Kennedys főnök Jello Biafra kiadója.

De térjünk vissza a dalhoz: a kemény és pörgős rock és punk érzés csupán a felszín, alatta már jóval mélyebb rétegekben jelentkezik az az utánozhatatlan ’ősmassza’ jellegű hangulat, melybe rengeteg hang és hatás van belezsúfolva. Ez már alapjaiban tartalmazta és előrevetítette azt, hogy a VHK zenéje határtalan és bármit át tud transzformálni úgy, hogy az a zenekar szerves részét képezze. A lüktető ritmusok már a népzenében is jelen voltak, ezt modernizálva a zenekar is magáévá tette a folklór azon elemeit, mely kiemelte a banda amúgy sem gyengélkedő kreatív energiáit, és egy olyan szintre helyezte őket, aminek valóban nem volt akkoriban párja. Ebben a speciális műfajban amúgy sincsen, egyébként nem is lehetne definiálni ezt rendesen, talán az ’alternatív, rock és punk alapú, pszichedelikus és transzcendens etno-folk-ambient-drone’ cirkalmas megfogalmazással lehetne legjobban érzékeltetni a banda igencsak összetett világát.

6.      A szövegvilág és a jelentéstartalom

Mint írtam, nem a kedvenc műfajom a VHK által játszott zene, de a mélysége és a kisugárzása már akkor rabul ejtett, amikor először láttam a borítót egy zenei újságban. Egyszerűen már a mágikus képen is átjött minden információ, de még először a szövegekre térnék ki. A VHK szövegei sokszínűek, bár van pár közös nevezőjük, azon kívül, hogy magyar nyelven íródtak: egyszerűek, tömörek, velősek és rövidek. Már maguk a dalcímek is hipnotikusak és tökéletesen foglalják össze az adott dalok mondanivalóját, és jelen sorok írójára is igen komoly művészi és ideológiai hatást gyakoroltak. 

Általában pár rövid versszakból állnak a szövegeik, melyeket Attila sajátos kántálásszerű, sámánisztikus, sokszor földöntúli ordításokkal és sikolyokkal tarkított sajátos stílusában ad elő. A szövegek további közös jellemzője az energiák, Univerzumok feltérképezése, előugrasztása (lásd a ’Világösztön kiugrasztása’ c. albumot), a világ csodálatos erőinek az egyszeri, elfásult emberekkel való megismertetése. Ez a hipnotikus énekstílus, keresztezve az egyszerű, de mély tartalmú szövegekkel és azok ritmikus ismételgetésével, valódi meditációs jellegű, szeánszszerű, transzélményt tudnak előidézni, ezért is passzolnak tökéletesen a zenéhez és az egyéb külsöségekhez, ezzel egy hatásos robbanóelegyet képezve.

7.      A ’háttérország’ 

Ezt egészítik ki, vagy inkább fokozzák tovább a zenekar fontos, vizuális téren is maximálisat nyújtó elemei is. A ’Halál móresre tanítása’ lemez hipnotikus borítója, mely Attila ötleteiből állt össze nagyon nehezen és sokadik próbálkozásra, tökéletesen és szervesen kapcsolódnak a zenei és szövegi alapanyaghoz, szinte minden benne van, egyértelműbb és kevésbé egyértelmű szimbólumok és rejtett utalások sokasága is megtalálható minden borítójukon.

A zenekar élő megjelenése pedig a hab volt a tortára, hiszen mintha egy ősi szertartásba csöppentünk volna bele, olyan érzésünk lesz: ősmagyar, rituális szimbólumok mindenhol, a ruhák is autentikusak és szintén szimbólumok sokaságát hordozzák, a színpadi díszletek pedig olyan hangulatot varázsoltak és varázsolnak ma is a koncerttermekbe, ami valóban feledteti azt, hogy 1991-ben, vagy éppen 2005-ben, vagy akár 2023-ban járunk éppen. Tökéletes a szimbiózis az egészet alkotó részek összességének tekintetében, ezeket az energiákat – számtalan VHK koncert résztvevőjeként – szerencsére magam is megtapasztalhattam.  

8.      A VHK, mint kulturális küldetés

Igen, magam is észrevettem, hogy bár a fő elemzési tárgyam a ’Ki vele, az Istenért’ dal, de folyamatosan elkanyarodom tőle. Ennek oka, hogy a VHK egy olyan megbonthatatlan egész, melyet valamiért csak egyben tudok vizsgálni, és ha egyetlen dalról is beszélek csupán, szükségesnek érzem körbejárni az összes alkotóelemet, így lehet csak teljes a kép.

Ami a végére maradt, az talán a legfontosabbak egyike: a zenekar kulturális tudata, és küldetése. Nem tudom, hogy a kezdetekkor mennyire volt ez tudatos, de a VHK nagyon hamar olyan egyediségre tett szert a fentebb elemzett összetevőik és alkotóelemeik révén, hogy az lehet tudatosan, de akár ösztönösen is átcsapott egyfajta kulturális misszióba. A zenében és a szövegben egyre jobban teret kapó folklór jellegből kifolyólag igen sok olyan ember is felkapta a fejét, aki amúgy az ilyen, első hallásra rockzenének tűnő művészetekre alapból nem vevő. De a VHK jóval több és jóval másabb, mint a többi hasonszőrű csapat – azaz ebből már az is következik, hogy nincs is hasonszőrű zenekar.

Attila zseniális elméje kreálta magát a zenekart is, de a koncepció is az Ő fejéből pattant ki, melyet együtt tettek teljessé és kerekké. A fentebb sokat emlegetett ébresztő jellegű zenétől kezdve a tetszhalottak szemét felnyitni próbáló szövegekig, az intenzív színpadi előadáson keresztül egy igazi élményt nyújt a VHK, melyre természetesen nem rezonálhat mindenki, de aki igen, az valóban többet kap, mint bárhol, bárki mástól. Ezzel el is mondtam a kulturális küldetésük lényegét. Azon felül, hogy a VHK-ban modern formában tovább él a népzene és egyéb folklór ágazataink, megmutatta egy egészen új rétegnek ezeket, sőt, tovább is fejlesztette. És akkor még nem is beszéltem az interjúkról, melyekben Attila már olyan mélységekben beszél a saját világáról (illetve a zenekar világáról), és arról, hogy ez a világ a miénk is lehetne, már ha ráébredünk a dolgokra, amit már tényleg nem lehet szavakkal csak úgy egyszerűen leírni. Az általa publikált könyvek pedig még mélyebben, még részletesebben kibontva járják körül azokat a dolgokat, amiket a nyugati világban élő és deformálódó ember valószínűleg már meg sem értene.

9.      A gyökerek

A magyarság, a gyökerek és a küldetéstudat is valódi, értékes és szívbemarkoló formában nyilvánul meg, nem pedig giccses, mézesmázos, kommersz alakban, és természetesen nem a saját múltunk, gyökereink és kultúránk manapság divatossá vált meggyalázása folyik. Nem, a VHK egy olyan síkon keresztül vetíti ki és sugározza szét ezeket a dolgokat, ami tényleg büszkévé teheti a magyar embert, a magyar lelket.

Azt pedig csak halkan megjegyezném, hogy ha a sok értéktelen műanyag ’művészet’ helyett ez menne a kommersz kereskedelmi szennycsatornákon, egész más, és jobb is lehetne ez a világ és lehet, hogy nagyon sok ember tudna csatlakozni ezekhez a gondolatokhoz. De mivel nem jut el hozzájuk, köszönhetően a mai, elképesztően vállalhatatlan és lebutított közmédiumok kultúrpolitikájának és értékromboló attitűdjének, a VHK valószínűleg már örökre egy szűkebb, nyitott elméjű, beavatott réteg kedvence és titkos gyémántja marad, és ez így is van jól valahol. Nem sztárok, főleg nem a sztár szó ma ismert mainstream értelmében, mégis annak számítanak a szélesebb értelemben vett Underground kultúrákban. Természetesen ettől függetlenül világszerte azért annyian ismerik őket, amiről az ’agyonhypeolt’ honi sztárocskák csak álmodozhatnak.

10.  Utóhang

Nagyon sok anyag lelhető fel a VHK-ról az online térben, ismerek is elég sokat ezekből, illetve az elmúlt 40 évben nagyon sokat olvastam a zenekarról nagyon sok forrásból. Rengetegen foglalkoztak már a bandával, több ezer írás született már róluk, szerepeltek többek között Bódy Gábor kultikus ’A kutya éji dala’ c. filmjében, és sok más helyen is. A VHK a szocialista érában indult és egy másik világba érkezett meg, így a küldetésüknek komoly szociológia, politikai és filozófiai háttere is van, amit valóban napokon át lehetne fejtegetni, de erre az írásomban direkt nem tértem ki, sokan, sokféle megközelítésből megírták már ezeket a szegmenseket.

A célom az volt, hogy saját kútfőből írjak egy olyan írást, mely elemeiben lehet, hogy hasonlít létező okfejtésekre, de összességében egy olyan képet nyújthat a zenekarról, ami néhol szubjektív, néhol pedig objektív mivolta miatt eddig még talán nem létezett. Röviden: a személyes érzéseimet és élményeimet szerettem volna ebbe az írásba maradéktalanul belesűríteni. Remélem, hogy sikerült.

Végezetül megadnék pár forrást, amik fontosak lehetnek, bár igazából releváns szerepet nem játszottak ezen esszé megírásánál (legalábbis nem tudatosan):

Wikipédia – Grandpierre Attila és a Vágtázó Halottkémek oldalak

Grandpierre Attila és VHK nyomtatott és online interjúk

Bódy Gábor – A kutya éji dala (1983)